belafoto.hu - Szabó Béla fotóművész
2014. február 5.
A SZÉPSÉG A RÉSZLETKBEN LAKOZIK - MOSON VÁRMEGYE FOTÓS SZEMMEL
A Hansági Múzeum és a Széchenyi Polgári Kör fotópályázata a Műemléki Világnap alkalmából
A mosonmagyaróvári Hansági Múzeum és a Széchenyi Polgári Kör fotópályázatot hirdet „A szépség a részletekben lakozik- Moson vármegye fotós szemmel” címmel, melyre ifjúsági (18 éves korig) és felnőtt kategóriában lehet összesen 6 darab, színes és/vagy fekete-fehér képpel nevezni.
A képek témája: a történelmi Moson vármegye (Ásványráró, Bezenye, Darnózseli, Dunakiliti, Dunaremete, Dunasziget, Feketeerdő, Halászi, Hédervár, Hegyeshalom, Jánossomorja, Károlyháza, Kimle, Kisbodak, Lébény, Levél, Lipót, Máriakálnok, Mecsér, Mosonmagyaróvár, Mosonszolnok, Mosonudvar, Püski, Rajka, Újrónafő, Várbalog), a mai Mosonmagyaróvár és környéke épített örökségének apró szépségei a részletekben rejlő teljesség bemutatása.
A pályázók idealizálás nélkül örökítsék meg a részletekben rejlő szépségeket! A képek digitális feldolgozása megengedett, de a képen lévő elemek megváltoztatása nem lehetséges
A pályaműveket digitális formában kell eljuttatni a fotosarok@enternet.hu címre az alábbi technikai feltételeknek megfelelően:
A kép hosszabbik oldala 2500 pixel, a felbontás 200 dpi, a fájl mérete nem haladhatja meg a 3MB méretet.
A fájlokat az alábbiak szerint kell elnevezni:
Alkotó vezeték neve, a kép címe, a nevezési lap sorszáma. Ékezetes betűket nem lehet használni. Pl. Szabó Béla, Halászi kilincs 1 kép. A kép fájlneve: Szabo_Halaszi_kilincs_01
A szűri által kiállításra kiválasztott képekből 20X30-as nagyítások készülnek Fotósarok üzletében (9200 Mosonmagyaróvár, Árpád utca 17.)
A képek nyomtatása a pályázók számára ingyenes.
A képek mellé nevezési lap csatolása kötelező!!!!
A nevezési lap letölthető a www.hansagimuzeum.hu és a www.duoinfomovar.hu oldalakról.
A beérkezett képeket szakmai zsűri értékeli.
A zsűri tagjai: Szabó Béla EFIAP fotóművész, Magyar Fotóművészek Szövetsége; Moldoványi Géza a Széchenyi Polgári Kör elnöke; és Milkovits Tibor a duoinfomovar.hu sajtófotósa.
A zsűri döntése végleges és nem másítható meg. A pályázat kiírója nem vállal felelősséget a számítástechnikai hibákból adódó képelvesztésekért.
A szervezőknek szerzői jogdíj megfizetése nélkül lehetősége van a kiállítás népszerűsítése érdekében a képeket felhasználni. A beküldött alkotások más célra nem használhatók fel.
Díjazás: Minden pályázó ajándékba kap egy Mosonmagyaróvár Anno 2014-es naptárat. A felnőtt kategória helyezettjei 50.000, 25.000 és 15.000 Ft pénzjutalmat, az ifjúsági kategória helyezettjei 20.000, 10.000 és 5.000 Ft pénzjutalmat, a további díjazottak ajándékcsomagot kapnak az oklevél mellé.
A képek beérkezési határideje: 2014. április 4.
A válogatott képekből a Hansági Múzeum kiállítást rendez a Cselley-ház galériájában. A kiállítás megnyitójára és az ünnepélyes díjátadásra 2014. április 18-án, 16.00 órakor a Műemléki Világnapon kerül sor. A pályázat kiírója a kiállítással kapcsolatos minden eredményt ekkor hoz nyilvánosságra.
A Hansági Múzeum és a Széchenyi Polgári Kör fotópályázata a Műemléki Világnap alkalmából
A mosonmagyaróvári Hansági Múzeum és a Széchenyi Polgári Kör fotópályázatot hirdet „A szépség a részletekben lakozik- Moson vármegye fotós szemmel” címmel, melyre ifjúsági (18 éves korig) és felnőtt kategóriában lehet összesen 6 darab, színes és/vagy fekete-fehér képpel nevezni.
A képek témája: a történelmi Moson vármegye (Ásványráró, Bezenye, Darnózseli, Dunakiliti, Dunaremete, Dunasziget, Feketeerdő, Halászi, Hédervár, Hegyeshalom, Jánossomorja, Károlyháza, Kimle, Kisbodak, Lébény, Levél, Lipót, Máriakálnok, Mecsér, Mosonmagyaróvár, Mosonszolnok, Mosonudvar, Püski, Rajka, Újrónafő, Várbalog), a mai Mosonmagyaróvár és környéke épített örökségének apró szépségei a részletekben rejlő teljesség bemutatása.
A pályázók idealizálás nélkül örökítsék meg a részletekben rejlő szépségeket! A képek digitális feldolgozása megengedett, de a képen lévő elemek megváltoztatása nem lehetséges
A pályaműveket digitális formában kell eljuttatni a fotosarok@enternet.hu címre az alábbi technikai feltételeknek megfelelően:
A kép hosszabbik oldala 2500 pixel, a felbontás 200 dpi, a fájl mérete nem haladhatja meg a 3MB méretet.
A fájlokat az alábbiak szerint kell elnevezni:
Alkotó vezeték neve, a kép címe, a nevezési lap sorszáma. Ékezetes betűket nem lehet használni. Pl. Szabó Béla, Halászi kilincs 1 kép. A kép fájlneve: Szabo_Halaszi_kilincs_01
A szűri által kiállításra kiválasztott képekből 20X30-as nagyítások készülnek Fotósarok üzletében (9200 Mosonmagyaróvár, Árpád utca 17.)
A képek nyomtatása a pályázók számára ingyenes.
A képek mellé nevezési lap csatolása kötelező!!!!
A nevezési lap letölthető a www.hansagimuzeum.hu és a www.duoinfomovar.hu oldalakról.
A beérkezett képeket szakmai zsűri értékeli.
A zsűri tagjai: Szabó Béla EFIAP fotóművész, Magyar Fotóművészek Szövetsége; Moldoványi Géza a Széchenyi Polgári Kör elnöke; és Milkovits Tibor a duoinfomovar.hu sajtófotósa.
A zsűri döntése végleges és nem másítható meg. A pályázat kiírója nem vállal felelősséget a számítástechnikai hibákból adódó képelvesztésekért.
A szervezőknek szerzői jogdíj megfizetése nélkül lehetősége van a kiállítás népszerűsítése érdekében a képeket felhasználni. A beküldött alkotások más célra nem használhatók fel.
Díjazás: Minden pályázó ajándékba kap egy Mosonmagyaróvár Anno 2014-es naptárat. A felnőtt kategória helyezettjei 50.000, 25.000 és 15.000 Ft pénzjutalmat, az ifjúsági kategória helyezettjei 20.000, 10.000 és 5.000 Ft pénzjutalmat, a további díjazottak ajándékcsomagot kapnak az oklevél mellé.
A képek beérkezési határideje: 2014. április 4.
A válogatott képekből a Hansági Múzeum kiállítást rendez a Cselley-ház galériájában. A kiállítás megnyitójára és az ünnepélyes díjátadásra 2014. április 18-án, 16.00 órakor a Műemléki Világnapon kerül sor. A pályázat kiírója a kiállítással kapcsolatos minden eredményt ekkor hoz nyilvánosságra.
2013. november 10.
A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
szeretettel meghívja Önt és kedves családját
2013. november 8-án, pénteken 17 órára
Szabó Béla fotóművész
AZ ÉN VILÁGOM — Szabó Béla 50
című kiállításának megnyitójára
az Apátúr ház (Győr, Széchenyi tér 5.) időszaki kiállítótermébe
Köszöntőt mond:
Grászli Bernadett művészettörténész, múzeumigazgató
Megnyitja:
Szunyogh László DLA, szobrászművész
A kiállítás megtekinthető:
2013. december 31-ig, hétfő kivételével naponta 10–18 óráig.
A kiállíás megvalósulását a Canon Hungária Kft. támogatta.
A képek a Canon imagePROGRAF 8400 típusú 12 színes nagyformátumú nyomtatóján készültek 255g/m2-es Canon Semiglossy Proof papírra.
Szabó Béla fotóművész kiállítása elé
Győr, 2013. 11. 08.
Kedves Közönség!
Kedves Barátaink!
Szabó Béla fotóművész kollégám-barátom (attól tartok, vesztére), egy kétkezi munkást, egy szobrászt kért fel kiállításának megnyitójára, mondván ne a fotós szakma felől közelítsük meg a dolgokat. Megpróbáltam megkeresni a közös pontokat Béla művészete, alkotásai és a magam alkotó gyakorlata között.
Nem könnyű mert a szobrászat az egyik legősibb mesterség (nem is tudom, mit keres még itt e felgyorsult világban), a fotó, különösen a digitális fotó a kor gyermeke, illékony, megfoghatatlan valami, illúzió a valóságról, ami van is, meg nincs is. A szobor egy kődarab, vagy egy bronz öntvény, vagy bármi más, de kézzel fogható matéria. A fotó ezzel szemben fény, a fény lenyomata és maximum egy print, (hol van már a laboros, vegyszeres nagyítás), tehát egy nyomat, kiváló minőségű papíron, de előtte a képernyőn már kép, a pixeleknek és biteknek, igeneknek-nemeknek és ki tudja még minek köszönhetően.
Megfigyeltem, hogy amikor a boldog nyári szünet idején dolgozom egy szobromon, kisebb kézbe vehető tárgyon, lehetőleg egy fehér márványszobrocskán, a legjobban a nyári alkonyatban tudok haladni. Mikor már nincsenek színek, a nap egyre lejjebb és lejjebb, a fény fogy és fogy, én pedig araszolok befelé a kertbe, mintha utol tudnám érni a lenyugvást. Mert ezek a legértékesebb pillanatok, amikor szemtől szembe láthatom, mire jutottam a formákkal, hiszen nincsenek zavaró körülmények, erős fény-árnyékok és harsány vagy akár bágyadt színek.
Rövid termékeny fél óra, esetleg néhány perccel több, fél tíz és tíz között, július derekán, végén, aztán a szemünk már nem lát, mert tényleg elfogy a fény és marad a tapintás. Ezek a tapintás előtti utolsó látható percek, amelyek érzésem szerint a legjobban hasonlítanak a fotó eredeti látásmódjára az analóg fekete fehér képek közegére. Tanulmányainkból tudjuk, kétféle fényérzékelő receptor van szemünkben. A 6 millió csap, a jól megvilágított részek és színek érzékelésére, és 12 millió pálcika a fényhiányos környezethez való alkalmazkodásra.
Micsoda pazarló gazdagság, a lehetőségek milyen bőséges tárháza!
Számomra a fotó varázslatos dolog, először André Kertész képeinek láttán éreztem ilyesmit. A kép a valóság része, mégis mintha álmot látnék. Ez a varázslat nem mindig következik be, a színes fotó nem engedi el a kezemet, túl közel áll a valósághoz.
A fekete-fehér képeken, paradox módon előbb történik meg az átlépés, mint most Szabó Béla képei között is. Ezért üdvözlöm, hogy a szürkék végtelen árnyalataira bízta kollégám érzéseinek kifejezését.
Többnyire tájakat látunk, különös tájakat, az alkotó egyszer jelenik meg a gép késleltetett expozíciójú objektívje előtt. A varázslat mégsem csak a témán múlik. A táj részletek, olykor mintha megmozdulnának, máskor talányos párákba, ködökbe burkolóznak. Leonardo láthatott hasonló távlatokat az olasz Alpokban, aminek élményére létrehozta a levegő perspektívát. A Bélához hasonszőrű fotós kollégák bizonyára kiolvassák a képekből, mikor milyen technikai megoldások teszik mindezt lehetővé, legyen ez az ő gondjuk! Nekünk, laikusoknak elég az élmény, az élmény intenzitása és ez akad bőven!
Néha eszköztelenül egyszerű megoldásokkal találkozunk, sirályok ülnek a tengerbe vesző cölöpökön, de a sorban első madár, valahol a kép aranymetszéses fókuszában található. Egy Szabó Béla kvalitású fotósnál természetes, hogy akkor is megkomponálja a képet, ha a hőmérő higanyszála a mínuszos tartományban van, és az arcába fúj a szél.
Egy másik képen, a vízesés előterében bazsarózsa-szerű virágokat látunk, szerencsére a színeket mi képzelhetjük hozzájuk és ettől a fantáziánk rögtön az elveszett paradicsomba röpít bennünket, mert lassan rájövünk a képeket nézve, hogy az éden keresésének tanúi vagyunk. Ezt az érzésünket erősíti az olyan kép is, ahol a sziklák a fölöttük kavargó felhő párájába burkolódznak, és hirtelen nem tudjuk eldönteni, hol van a lent és fent határa, ég és föld összemosódik, mint a teremtés első pillanataiban. A címadás is erre utal: „Az én világom”, mondja a szerző, legfeljebb most olyan tájakra kellett eljutnia, amelyek a hazai tájhoz képest, ezt a szinte ember előtti, szűzi állapotot tükrözik.
Máskor (és ez az én félrehallásom), a homokbuckákból előbukkanó füvek, a női test legintimebb tájékaira emlékeztetnek. Mi ez, ha nem varázslat, mágia? A néző azonban telhetetlen. Csodákat lát, de még nagyobb csodára vágyik. Nem elégszik meg a jég formálta filigrán formákkal, amott bosszankodva veszi észre, hogy a vízesés partján nőtt, virágzó kóró nem tudott „nagyobbra nőni”, egybeesik a mögötte lévő horizonttal. Minden művészetben vannak korlátok. Mit tehetett volna a fotográfus?
Lehasal a földre és a kóró mindjárt a horizont fölé magasodik, de ebben az esetben a víz tükre szűkült volna jelentéktelenül kicsire. Fölé kellene ágaskodni a jelenségnek, de nincs hova fölmászni, a természetfotó attól természetfotó, hogy nem visz magával létrát az alkotó a rétre. A követ sem lehet megerőszakolni faragás közben, ha szál ellenében haladunk, eltörik. A bronz nem folyik ki, ha a forma túl vékony; ha túl vastag, az öntvény megrepedezik. De miért is akarnánk, többek lenni a valóságnál? Miért akarnánk művészetünkkel megvalósítani a lehetetlent és műveinkkel felülmúlni a teremtett világot?
„Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga.” Ahogy a költő mondta, József Attila, gyönyörű metaforájában, Ars poetica című versében.
Elég, ha a költő, jelen esetben Szabó Béla fotóművész, megteremti a varázslatot, mi pedig hagyjuk magunkat elvarázsolni.
Szunyogh László
DLA szobrász
szeretettel meghívja Önt és kedves családját
2013. november 8-án, pénteken 17 órára
Szabó Béla fotóművész
AZ ÉN VILÁGOM — Szabó Béla 50
című kiállításának megnyitójára
az Apátúr ház (Győr, Széchenyi tér 5.) időszaki kiállítótermébe
Köszöntőt mond:
Grászli Bernadett művészettörténész, múzeumigazgató
Megnyitja:
Szunyogh László DLA, szobrászművész
A kiállítás megtekinthető:
2013. december 31-ig, hétfő kivételével naponta 10–18 óráig.
A kiállíás megvalósulását a Canon Hungária Kft. támogatta.
A képek a Canon imagePROGRAF 8400 típusú 12 színes nagyformátumú nyomtatóján készültek 255g/m2-es Canon Semiglossy Proof papírra.
Szabó Béla fotóművész kiállítása elé
Győr, 2013. 11. 08.
Kedves Közönség!
Kedves Barátaink!
Szabó Béla fotóművész kollégám-barátom (attól tartok, vesztére), egy kétkezi munkást, egy szobrászt kért fel kiállításának megnyitójára, mondván ne a fotós szakma felől közelítsük meg a dolgokat. Megpróbáltam megkeresni a közös pontokat Béla művészete, alkotásai és a magam alkotó gyakorlata között.
Nem könnyű mert a szobrászat az egyik legősibb mesterség (nem is tudom, mit keres még itt e felgyorsult világban), a fotó, különösen a digitális fotó a kor gyermeke, illékony, megfoghatatlan valami, illúzió a valóságról, ami van is, meg nincs is. A szobor egy kődarab, vagy egy bronz öntvény, vagy bármi más, de kézzel fogható matéria. A fotó ezzel szemben fény, a fény lenyomata és maximum egy print, (hol van már a laboros, vegyszeres nagyítás), tehát egy nyomat, kiváló minőségű papíron, de előtte a képernyőn már kép, a pixeleknek és biteknek, igeneknek-nemeknek és ki tudja még minek köszönhetően.
Megfigyeltem, hogy amikor a boldog nyári szünet idején dolgozom egy szobromon, kisebb kézbe vehető tárgyon, lehetőleg egy fehér márványszobrocskán, a legjobban a nyári alkonyatban tudok haladni. Mikor már nincsenek színek, a nap egyre lejjebb és lejjebb, a fény fogy és fogy, én pedig araszolok befelé a kertbe, mintha utol tudnám érni a lenyugvást. Mert ezek a legértékesebb pillanatok, amikor szemtől szembe láthatom, mire jutottam a formákkal, hiszen nincsenek zavaró körülmények, erős fény-árnyékok és harsány vagy akár bágyadt színek.
Rövid termékeny fél óra, esetleg néhány perccel több, fél tíz és tíz között, július derekán, végén, aztán a szemünk már nem lát, mert tényleg elfogy a fény és marad a tapintás. Ezek a tapintás előtti utolsó látható percek, amelyek érzésem szerint a legjobban hasonlítanak a fotó eredeti látásmódjára az analóg fekete fehér képek közegére. Tanulmányainkból tudjuk, kétféle fényérzékelő receptor van szemünkben. A 6 millió csap, a jól megvilágított részek és színek érzékelésére, és 12 millió pálcika a fényhiányos környezethez való alkalmazkodásra.
Micsoda pazarló gazdagság, a lehetőségek milyen bőséges tárháza!
Számomra a fotó varázslatos dolog, először André Kertész képeinek láttán éreztem ilyesmit. A kép a valóság része, mégis mintha álmot látnék. Ez a varázslat nem mindig következik be, a színes fotó nem engedi el a kezemet, túl közel áll a valósághoz.
A fekete-fehér képeken, paradox módon előbb történik meg az átlépés, mint most Szabó Béla képei között is. Ezért üdvözlöm, hogy a szürkék végtelen árnyalataira bízta kollégám érzéseinek kifejezését.
Többnyire tájakat látunk, különös tájakat, az alkotó egyszer jelenik meg a gép késleltetett expozíciójú objektívje előtt. A varázslat mégsem csak a témán múlik. A táj részletek, olykor mintha megmozdulnának, máskor talányos párákba, ködökbe burkolóznak. Leonardo láthatott hasonló távlatokat az olasz Alpokban, aminek élményére létrehozta a levegő perspektívát. A Bélához hasonszőrű fotós kollégák bizonyára kiolvassák a képekből, mikor milyen technikai megoldások teszik mindezt lehetővé, legyen ez az ő gondjuk! Nekünk, laikusoknak elég az élmény, az élmény intenzitása és ez akad bőven!
Néha eszköztelenül egyszerű megoldásokkal találkozunk, sirályok ülnek a tengerbe vesző cölöpökön, de a sorban első madár, valahol a kép aranymetszéses fókuszában található. Egy Szabó Béla kvalitású fotósnál természetes, hogy akkor is megkomponálja a képet, ha a hőmérő higanyszála a mínuszos tartományban van, és az arcába fúj a szél.
Egy másik képen, a vízesés előterében bazsarózsa-szerű virágokat látunk, szerencsére a színeket mi képzelhetjük hozzájuk és ettől a fantáziánk rögtön az elveszett paradicsomba röpít bennünket, mert lassan rájövünk a képeket nézve, hogy az éden keresésének tanúi vagyunk. Ezt az érzésünket erősíti az olyan kép is, ahol a sziklák a fölöttük kavargó felhő párájába burkolódznak, és hirtelen nem tudjuk eldönteni, hol van a lent és fent határa, ég és föld összemosódik, mint a teremtés első pillanataiban. A címadás is erre utal: „Az én világom”, mondja a szerző, legfeljebb most olyan tájakra kellett eljutnia, amelyek a hazai tájhoz képest, ezt a szinte ember előtti, szűzi állapotot tükrözik.
Máskor (és ez az én félrehallásom), a homokbuckákból előbukkanó füvek, a női test legintimebb tájékaira emlékeztetnek. Mi ez, ha nem varázslat, mágia? A néző azonban telhetetlen. Csodákat lát, de még nagyobb csodára vágyik. Nem elégszik meg a jég formálta filigrán formákkal, amott bosszankodva veszi észre, hogy a vízesés partján nőtt, virágzó kóró nem tudott „nagyobbra nőni”, egybeesik a mögötte lévő horizonttal. Minden művészetben vannak korlátok. Mit tehetett volna a fotográfus?
Lehasal a földre és a kóró mindjárt a horizont fölé magasodik, de ebben az esetben a víz tükre szűkült volna jelentéktelenül kicsire. Fölé kellene ágaskodni a jelenségnek, de nincs hova fölmászni, a természetfotó attól természetfotó, hogy nem visz magával létrát az alkotó a rétre. A követ sem lehet megerőszakolni faragás közben, ha szál ellenében haladunk, eltörik. A bronz nem folyik ki, ha a forma túl vékony; ha túl vastag, az öntvény megrepedezik. De miért is akarnánk, többek lenni a valóságnál? Miért akarnánk művészetünkkel megvalósítani a lehetetlent és műveinkkel felülmúlni a teremtett világot?
„Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga.” Ahogy a költő mondta, József Attila, gyönyörű metaforájában, Ars poetica című versében.
Elég, ha a költő, jelen esetben Szabó Béla fotóművész, megteremti a varázslatot, mi pedig hagyjuk magunkat elvarázsolni.
Szunyogh László
DLA szobrász
Könyvbemutató: Szabó Béla: A Bakony, Dr. Rómer Flóris nyomában, vallomások képekben , fényképezőgépp
2013. augusztus 22.
A Rómer Flóris
Művészeti és Történeti Múzeum
és a
Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt.
tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait
Szabó Béla
A Bakony
Dr. Rómer Flóris nyomában
vallomások képekben , fényképezőgéppel
c. kötetének bemutatójára
2013. augusztus 28-án, szerdán 16,30 órára
Győrbe a múzeum Apátúr-ház épületébe
(Győr, Széchenyi tér 5.)
Köszöntőt mond:
Grászli Bernadett múzeum igazgató
A kötetet bemutatja:
dr. Galambos István
botanikus muzeológus
Dr. Cseh Sándor
Nyugat-magyarországi Egyetem oktatási rektorhelyettese
Varga László
vezérigazgató, Bakonyerdő Zrt.
Csuka Tünde
üzletágvezető
Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt.
Lehet akár a sors, akár az Isten akaratának is tekinteni
– mindenki választhat meggyőződése szerint: mert sorsdöntő,
sorsfordító véletlenek igenis vannak. Egy ilyen véletlen
indította útjára ezt a könyvet is. A sors úgy hozta,
hogy kezembe került Rómer Flóris A Bakony c. kötete.
Mikor belekezdtem, az volt a véleményem, hogy ezt nem
lehet végigolvasni. Aztán, mikor ráéreztem a 150 évvel
ezelőtti nyelvezetre, egy nagyszerű írást találtam. Elindult
a fantáziám. 2010-ben volt 150 éve, hogy megjelent
a könyv, szerzője születésének 200. évfordulóját pedig
2015-ben ünnepelhetjük. Ezek mind olyan alkalmak,
amelyek talán újból a köztudatba vihetik ezt a nagyközönség
által méltatlanul elfeledett tudóst. Amikor végigolvastam
a könyvet, arra gondoltam, hogy igyekszem végigjárni
azt az utat, amelyet ez a győri bencés tanár megtett a
Bakonyban. Megmutathatom, hogy egy XXI. században
élő fotóművészt mi fog meg ebben a vidékben. Készítek
egyfajta lenyomatot, hogy milyen is a Bakony a 2010-es
években. Jártam a Bakonyt télen és tavasszal, nyáron
és ősszel. Készítettem a felvételeket. Beleszerettem e
vidékbe. Felelevenedtek a gyerekkori élmények, mikor
több éven keresztül nyaraltam a Hódos-ér völgyében
lévő turistaházakban. A munkám során kapcsolatba kerültem
nagyszerű emberekkel, akik segítettek. Köszönet
nekik. Sikerült támogatót találni, aki hitt a könyvben, az
ötletben. Köszönet a Bakonyerdő Zrt.-nek, hogy segítette
a munkámat és mellém állt a kiadásban is. Köszönöm
a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt.-nek, hogy felvállalták
a kiadást. Külön köszönet a családomnak, akik
elviselték csavargásaimat. Több mint négyévnyi munka,
jó pár ezer kilométer és tízezret meghaladó felvétel a
mérleg. De azt hiszem, a legfontosabb, hogy megismerhettem
a Bakonyt. Ebből nyújtok át most egy válogatást
a könyvben, hogy én miként láttam ezt a vidéket. Fogadják
olyan szeretettel, mint ahogyan én készítettem.
Művészeti és Történeti Múzeum
és a
Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt.
tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait
Szabó Béla
A Bakony
Dr. Rómer Flóris nyomában
vallomások képekben , fényképezőgéppel
c. kötetének bemutatójára
2013. augusztus 28-án, szerdán 16,30 órára
Győrbe a múzeum Apátúr-ház épületébe
(Győr, Széchenyi tér 5.)
Köszöntőt mond:
Grászli Bernadett múzeum igazgató
A kötetet bemutatja:
dr. Galambos István
botanikus muzeológus
Dr. Cseh Sándor
Nyugat-magyarországi Egyetem oktatási rektorhelyettese
Varga László
vezérigazgató, Bakonyerdő Zrt.
Csuka Tünde
üzletágvezető
Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt.
Lehet akár a sors, akár az Isten akaratának is tekinteni
– mindenki választhat meggyőződése szerint: mert sorsdöntő,
sorsfordító véletlenek igenis vannak. Egy ilyen véletlen
indította útjára ezt a könyvet is. A sors úgy hozta,
hogy kezembe került Rómer Flóris A Bakony c. kötete.
Mikor belekezdtem, az volt a véleményem, hogy ezt nem
lehet végigolvasni. Aztán, mikor ráéreztem a 150 évvel
ezelőtti nyelvezetre, egy nagyszerű írást találtam. Elindult
a fantáziám. 2010-ben volt 150 éve, hogy megjelent
a könyv, szerzője születésének 200. évfordulóját pedig
2015-ben ünnepelhetjük. Ezek mind olyan alkalmak,
amelyek talán újból a köztudatba vihetik ezt a nagyközönség
által méltatlanul elfeledett tudóst. Amikor végigolvastam
a könyvet, arra gondoltam, hogy igyekszem végigjárni
azt az utat, amelyet ez a győri bencés tanár megtett a
Bakonyban. Megmutathatom, hogy egy XXI. században
élő fotóművészt mi fog meg ebben a vidékben. Készítek
egyfajta lenyomatot, hogy milyen is a Bakony a 2010-es
években. Jártam a Bakonyt télen és tavasszal, nyáron
és ősszel. Készítettem a felvételeket. Beleszerettem e
vidékbe. Felelevenedtek a gyerekkori élmények, mikor
több éven keresztül nyaraltam a Hódos-ér völgyében
lévő turistaházakban. A munkám során kapcsolatba kerültem
nagyszerű emberekkel, akik segítettek. Köszönet
nekik. Sikerült támogatót találni, aki hitt a könyvben, az
ötletben. Köszönet a Bakonyerdő Zrt.-nek, hogy segítette
a munkámat és mellém állt a kiadásban is. Köszönöm
a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt.-nek, hogy felvállalták
a kiadást. Külön köszönet a családomnak, akik
elviselték csavargásaimat. Több mint négyévnyi munka,
jó pár ezer kilométer és tízezret meghaladó felvétel a
mérleg. De azt hiszem, a legfontosabb, hogy megismerhettem
a Bakonyt. Ebből nyújtok át most egy válogatást
a könyvben, hogy én miként láttam ezt a vidéket. Fogadják
olyan szeretettel, mint ahogyan én készítettem.
2013. június 3.
A közelmúltban alakult győri székhelyű Kontraszt Fotográfiai Társaság kimagasló sikert ért el a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok (MAFOSZ) XXX. Szalonján.
A Magyarországon tevékenykedő fotóművészeti alkotócsoportokat tömörítő MAFOSZ éves pályázatán a Kontraszt Fotográfiai Társaság alkotásai kapták a legtöbb pontszámot és az ezzel járó plakettet, valamint a szalon II. díját is elnyerték. Egyéni pályázóként Szabó Béla összesített II. díjat nyert a Balti-tenger c. sorozatával, Ferenczi Attila III. díjat kapott Aratás c. alkotására.
A Tatán megrendezett ünnepélyes díjátadón vehette át Becker Irén, Erdélyi Ákos és Prauda Miklós a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) kitüntető elismerését az AFIAP címet.
A Kontraszt Fotográfiai Társaság tagjai Becker Irén AFIAP (Budapest), Erdélyi Ákos AFIAP (Rábapatona), Erdős László (Öttevény), Ferenczi Attila (Győr), Mekli Zoltán E-MAFOSZ (Győr), Péli László AFIAP (Dabas), Prauda Miklós AFIAP (Dabas) és Szabó Béla EFIAP (Öttevény) nagyrészt hivatásos fotográfusok, vagy kimagasló tevékenységet folytató autonóm alkotók, aki a fotóművészetet magas szinten művelik. Rendszeres résztvevői rangos hazai és nemzetközi kiállításoknak, pályázatoknak. Fotóik megjelennek hazai és külföldi könyvekben, folyóiratokban is.
A Magyarországon tevékenykedő fotóművészeti alkotócsoportokat tömörítő MAFOSZ éves pályázatán a Kontraszt Fotográfiai Társaság alkotásai kapták a legtöbb pontszámot és az ezzel járó plakettet, valamint a szalon II. díját is elnyerték. Egyéni pályázóként Szabó Béla összesített II. díjat nyert a Balti-tenger c. sorozatával, Ferenczi Attila III. díjat kapott Aratás c. alkotására.
A Tatán megrendezett ünnepélyes díjátadón vehette át Becker Irén, Erdélyi Ákos és Prauda Miklós a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) kitüntető elismerését az AFIAP címet.
A Kontraszt Fotográfiai Társaság tagjai Becker Irén AFIAP (Budapest), Erdélyi Ákos AFIAP (Rábapatona), Erdős László (Öttevény), Ferenczi Attila (Győr), Mekli Zoltán E-MAFOSZ (Győr), Péli László AFIAP (Dabas), Prauda Miklós AFIAP (Dabas) és Szabó Béla EFIAP (Öttevény) nagyrészt hivatásos fotográfusok, vagy kimagasló tevékenységet folytató autonóm alkotók, aki a fotóművészetet magas szinten művelik. Rendszeres résztvevői rangos hazai és nemzetközi kiállításoknak, pályázatoknak. Fotóik megjelennek hazai és külföldi könyvekben, folyóiratokban is.
© belafoto.hu